Gének Mémek Vírusok

dawkins_es_ige_1.jpg

A memetika az eszmék darwinizmusa. Ez az írás viszont ideológiailag független, gondolkozni tudó embereknek szól. Richard Dawkins evolúciós biológus Istent egy veszélyes elme vírusként, mémként határozta meg. A meghatározása helyes és bizonyított, olyannyira, hogy mára már a gyógymód is megvan rá. A biológia és a genetika hajnalán a gének sokáig nem voltak bizonyíthatóak, csak logikai következtetésként léteztek, csak a megfigyelések alapján jutottak arra a tudósok, hogy lenniük kell. Aztán persze jóval később meg is lettek. Hasonlóan a mémekre, tehát az idegrendszeri vírusokra jelenleg csak közvetett módon van bizonyíték. Közvetlen nincs és lehet nem is lesz, hiszen az idegrendszerben információ áramlik és itt ugyebár az emberi agyban kellene kimutatni egy "vírust", ami eleve lehet, hogy csak pszichológiai folyamat. A memetika tehát nagyon leegyszerűsítve a biológiai vírusaink másolástani működésének az áthelyezése biológiai síkról pszichológiaira. Egy magyarázó példával:
A világjárványt okozó biológiai korona vírusnak teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy ateista, vagy nihilista személyt fertőz meg a lényeg, az, hogy rávegye egy információs csomag újbóli legyártására és fertőzésre. Ez egy RMS száldarabka.
A elme járványt okozó memetikai Isten vírusnak teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy ateista, vagy nihilista személyt fertőz meg a lényeg, az, hogy rávegye egy információs csomag újbóli legyártására és fertőzésre. Ez főként az Isten szó.