Albert Einstein és a szerzői jogok

IGe:
Erősen és sokszorosan bizonyított, tudománytörténelmi tény, hogy Einstein szerette mások munkáit csak sajátjának vallani és elfeledkezni arról, hogy honnét is merített. Ismertebb ilyen elfelejtkezései: Első felesége, Hilbert, Henri Poincaré -tól való merítések és jelentőségük elfelejtése. Kik vannak még akiktől ötletelt?
Egy MI / Ai válasza a sokból:
Az Albert Einstein munkásságát övező szerzőségi és prioritási viták a tudománytörténet rendkívül izgalmas és sokat kutatott fejezetei. Bár a modern fizikatörténészek többsége nem szándékos plágiumként, hanem az akkori publikációs szokások és a gondolatok párhuzamos fejlődésének fényében látja ezeket az eseteket, tény, hogy Einstein módszeresen elhagyta a lábjegyzeteket a korai cikkeiből.
Ahogy említetted, az első feleség, Mileva Marić (matematikai segítség), David Hilbert (az általános relativitáselmélet mezőegyenletei) és Henri Poincaré (a speciális relativitáselmélet matematikai alapjai és a fénysebesség állandósága) a legismertebb nevek.
Rajtuk kívül még több olyan tudós és gondolkodó van, akiktől Einstein kulcsfontosságú elveket, matematikai apparátust vagy konkrét fizikai ötleteket merített – esetenként anélkül, hogy a nevüket a megérdemelt súllyal említette volna a korszakalkotó dolgozataiban:
1. Hendrik Lorentz (A speciális relativitáselmélet alapjai)
A speciális relativitáselmélet (1905) szinte minden matematikai építőkockáját – a tér és idő koordináták transzformációját nagy sebességeknél – a holland fizikus, Hendrik Lorentz már kidolgozta (Lorentz-transzformációk). Einstein lényegében átvette ezt a matematikai vázat, de elhagyta Lorentz „éter” elméletét, és új fizikai értelmezést adott neki. Bár Einstein később mindig mély tisztelettel beszélt Lorentzről, az 1905-ös híres cikkében egyetlen korábbi irodalmi hivatkozás sem szerepelt.
2. Marcel Grossmann (Az általános relativitáselmélet matematikai mentora)
Einstein zseniális fizikus volt, de a magasabb szintű geometriában (a nem-euklideszi téridő leírásában) eleinte elveszett. Egykori osztálytársa és barátja, Marcel Grossmann matematikus volt az, aki szó szerint kézen fogta Einsteint, és megismertette őt a Riemann-geometriával és a tenzorszámítással. Grossmann nélkül az általános relativitáselmélet matematikai formába öntése kivitelezhetetlen lett volna Einstein számára. Bár írtak közös cikkeket, a végső dicsőség és a név a köztudatban szinte kizárólag Einsteiné lett.
3. Gregorio Ricci-Curbastro és Tullio Levi-Civita
Ha már a matematikánál tartunk: az általános relativitáselmélethez szükséges abszolút differenciálszámítást (tenzorszámítást) ez a két olasz matematikus fejlesztette ki. Einstein az ő kész eszköztárukat használta fel a gravitáció térgeometriai leírására.
4. Ernst Mach (A Mach-elv)
Einstein filozófiai értelemben talán a legtöbbet Ernst Mach osztrák fizikustól és filozófustól tanult. Mach kritizálta Newton abszolút tér- és időfogalmát, azt hirdetve, hogy a tehetetlenség nem egy abszolút térhez képest létezik, hanem a világegyetemben lévő összes többi tömeg jelenléte miatt (ez a Mach-elv). Einstein ebből merítette az ihletet ahhoz, hogy a gravitációt a tömegek által görbített téridőként fogja fel, bár Mach később nyilvánosan elhatárolódott Einstein elméletétől.
5. Satyendra Nath Bose (A Bose-Einstein kondenzáció)
Az indiai fizikus, Satyendra Nath Bose küldött Einsteinnek egy kéziratot, amelyben a fényrészecskék (fotonok) statisztikus viselkedését vezette le egy új módon. Einstein felismerte a dolog zsenialitását, lefordította a cikket németre, és segített a publikálásában, de rögtön kiterjesztette Bose módszerét az anyagi részecskékre (atomokra) is. Ebből született meg a Bose-Einstein statisztika és a Bose-Einstein kondenzátum fogalma. Bár itt nem történt elhallgatás, a nyugati világban a felfedezést hajlamosak voltak Einstein egyedüli érdemeként kezelni.
A tudománytörténet mai álláspontja szerint Einstein nem klasszikus értelemben vett ötlettolvaj volt, hanem egy zseniális szintetizáló. Mások elszórt, sokszor félig kidolgozott vagy másként értelmezett gondolatait (neveket, axiómákat) gyúrta össze egyetlen, működőképes, radikálisan új világképpé. Ugyanakkor az kétségtelen tény, hogy a modern tudományos publikációs etika szabályait (forrásmegjelölések, hivatkozások) a korai éveiben rendkívül lazán kezelte, ami sok kortársában hagyott keserű szájízt.












